Kulturális-esélyegyenlőségi küldetésünk
Több mint másfél évtizede, 1993 tavaszán a budai vár Labirintus nevű földalatti mulatóhelye és az Egyetemi Színpad kávézója között ingázva, 8-10 bölcsész és filantróp megalapította a lassan városi legendák ködébe vesző Törökfürdő folyóiratot. Nagyon kevéssé ismerték önmagukat és a körülöttük akkoriban sokszínűen burjánzó demokratikus közéletet – a legidősebb közülük 28 éves volt.
Szenvedélyes vitákat folytattak az irodalom állapotáról, a magyar demokrácia művészeti sokféleségéről, arról, hogy még fiatalon kellene felmutatni újfajta, nyitott kulturális szemléletet, amely nem számol sem az idősebb generációktól örökölt népi-urbánus értékrend mesterséges konfliktusaival, sem a különböző kánonok képében jelentkező, a kezdő írókra és költőkre láthatatlanul ható esztétikai-nyelvi öncenzúrával.
A “dohányfüst kék emeletei” mögé vesző ülésezések eredménye kezdetben többnyire a létező légkör tagadása volt. A Sem intuíciója. Aztán évek múlva ebből a néhol neoromantikus, néhol újdekadens légszomjból új kulturális -és prózageneráció nőtt ki a Törökfürdő folyóirat szellemiségén, a tömegkulturális eszközöket meglepő módon használó művészeti akciókon, a szociális érzékenységet is felmutató fesztiválokon, a 300-400 fős, több művészeti ágat is bevonó felolvasóesteken keresztül.
Formabontó volt a tartalom és a módszer, ahogy az Alapítvány rappelve- komolyzenével körítve juttatta el középiskolákba a kortárs prózát, ahogy vakok számára Braille-írásos prózamellékletet adott ki és ahogy már a kilencvenes évek közepén nekiállt az 1963-1973 között született nemzedék személyes múltjának, a hetvenes és a nyolcvanas évek feldolgozásának, amivel vélhetően Magyarországon elsőként indította el a retroesemények láncát.
Az Alapítvány a 2000-es évek második felében sem maradhatott ki abból a civil-szellemi sokféleségből – a biciklis mozgalmak generációkon átívelő élményközösségeinek születése, az új ökotudatos és esélyegyenlőségi szemléletmód jelentkezése -, melynek kibontakozásához a 90-es években a folyóirat kiadásával és az eredeti programok szervezésével maga is hozzájárult. Ma már jól látszik: a Törökfürdő az ezredforduló óta egyre erősödő magyar civiltársadalom és kreatív iparág egyik előfutára volt.
A Törökfürdő Alapítvány épp ezért jelenkori és jövőbeni tevékenysége során különböző kooperációkon és kulturális-esélyegyenlőségi programokon keresztül kíván hozzájárulni egy kulturáltabb Magyarország képének kialakulásához és a hazai vita-és párbeszédkultúra létrejöttéhez.
Megtisztelő és izgalmas olyan szellemi küldetésben résztvenni, ahol új, interkulturális lapot nyithatunk a társadalom hátrányos helyzetű csoportjai és nyitottabb rétegei számára!
Szenvedélyes vitákat folytattak az irodalom állapotáról, a magyar demokrácia művészeti sokféleségéről, arról, hogy még fiatalon kellene felmutatni újfajta, nyitott kulturális szemléletet, amely nem számol sem az idősebb generációktól örökölt népi-urbánus értékrend mesterséges konfliktusaival, sem a különböző kánonok képében jelentkező, a kezdő írókra és költőkre láthatatlanul ható esztétikai-nyelvi öncenzúrával.
A “dohányfüst kék emeletei” mögé vesző ülésezések eredménye kezdetben többnyire a létező légkör tagadása volt. A Sem intuíciója. Aztán évek múlva ebből a néhol neoromantikus, néhol újdekadens légszomjból új kulturális -és prózageneráció nőtt ki a Törökfürdő folyóirat szellemiségén, a tömegkulturális eszközöket meglepő módon használó művészeti akciókon, a szociális érzékenységet is felmutató fesztiválokon, a 300-400 fős, több művészeti ágat is bevonó felolvasóesteken keresztül.
Formabontó volt a tartalom és a módszer, ahogy az Alapítvány rappelve- komolyzenével körítve juttatta el középiskolákba a kortárs prózát, ahogy vakok számára Braille-írásos prózamellékletet adott ki és ahogy már a kilencvenes évek közepén nekiállt az 1963-1973 között született nemzedék személyes múltjának, a hetvenes és a nyolcvanas évek feldolgozásának, amivel vélhetően Magyarországon elsőként indította el a retroesemények láncát.
Az Alapítvány a 2000-es évek második felében sem maradhatott ki abból a civil-szellemi sokféleségből – a biciklis mozgalmak generációkon átívelő élményközösségeinek születése, az új ökotudatos és esélyegyenlőségi szemléletmód jelentkezése -, melynek kibontakozásához a 90-es években a folyóirat kiadásával és az eredeti programok szervezésével maga is hozzájárult. Ma már jól látszik: a Törökfürdő az ezredforduló óta egyre erősödő magyar civiltársadalom és kreatív iparág egyik előfutára volt.
A Törökfürdő Alapítvány épp ezért jelenkori és jövőbeni tevékenysége során különböző kooperációkon és kulturális-esélyegyenlőségi programokon keresztül kíván hozzájárulni egy kulturáltabb Magyarország képének kialakulásához és a hazai vita-és párbeszédkultúra létrejöttéhez.
Megtisztelő és izgalmas olyan szellemi küldetésben résztvenni, ahol új, interkulturális lapot nyithatunk a társadalom hátrányos helyzetű csoportjai és nyitottabb rétegei számára!
Bence Ottó
Kuratóriumi elnök
Kuratóriumi elnök
